Bemutatkozunk - Anikó

Bemutatkozunk - Anikó

Interjút készítettem munkatársaimmal, hogy ti is jobban megismerjétek a szakembereket, akik a cégetek bővülését támogatják. Élvezet olvasni Anikó bemutatkozását is a C4-től napjainkig, aki másodikként csatlakozott a csapathoz.

Hogyan kerültél kapcsolatba az informatikával? 

Az első informatikával kapcsolatos élményem az általános iskolához kapcsolódik. Hetedikes lehettem, amikor az iskolában számítástechnikai szakkörre lehetett jelentkezni. Ma ez már elég furán hangzik, de (khmm),  hozzá kell tennem, hogy ez a 80-as évek végén volt. Szóval itt találkoztam először életemben egy C64-es masinával. 

Bár programozni nem tanultam, azért az évek során több területen is foglalkoztam informatikával: dolgoztam webshopokkal, megtanultam néhány grafikai program használatát, és most az IT recruitment révén egyre mélyebbre merülök. :)     

Nekem is az első emlékem a C64, mint sokaknak akkoriban. Ugorjunk egyet az időben... Mivel foglalkoztál eddigi karriered során? 

Bölcsész szakon végeztem a Debreceni Egyetemen, HR specializációval, de a karrieremet a gyermekvédelemben kezdtem. Szerettem itt dolgozni, de egy idő után úgy éreztem, a munkámban nincs fejlődés, a kézzelfogható eredmény, a siker hiányzott. Ezért néhány év után kockáztattam, és váltottam sales területre, ahol azt hiszem, megtaláltam a helyem. Online, majd offline értékesítőként is dolgoztam, FMCG és B2B területen. Tapasztalatot szereztem kisebb, néhány fős KKV-nál és nagy multinál is, ami, azt gondolom jó alapot nyújtott a különböző vállalati kultúrák megismeréséhez. 

Aztán 1-2 éve ismét motoszkálni kezdett bennem a kisördög. Mindig motiváltak az új kihívások, feladatok, igénylem azt, hogy folyamatosan képezzem magam,  így elvégeztem egy nemzetközi IT recruiter tanfolyamot, megismerkedtem a technológiákkal, az IT-s munkakörökkel és most itt vagyok, egy szuper csapatban:) 

Mi is örülünk, hogy itt vagy. :) Miért szereted az IT recruitmentet? Melyik részét szereted különösen? 

Az IT egy folyamatosan fejlődő  világ, amelyet csak akkor lehet követni, ha folyamatosan képzem magam, ami engem abszolút motivál. Kreatív, változatos munkát végzek: olyan, mintha egy puzzle-t raknék össze. Ha a kép összeáll, akkor a végén elégedett lesz az ügyfél, aki megtalálta az ideális munkavállalóját, és a jelölt is, aki egy jobb céghez, magasabb fizetéshez jut a közvetítésünkkel.   

Amikor nem informatikusokat vadászol le, hogy töltöd a szabadidőd? 

Szeretek filmeket, sorozatokat nézni, főleg a sci-fi témájúakat.  (Ez 100 évvel ezelőtt a Stargate-tel kezdődött, könyvben pedig a Gyűrűk urával.) A  gyerekeimmel rengeteg sorozatot ledarálunk a Netflixen és az Amazonon, ha van rá időnk. :) 

Olvasok, zenét hallgatok, de a jógára nincs időm. :)

Anikó Debrecenben él, Józsi pedig Nagyváradon, így adta magát, hogy a Debreceni Virágkarneválon jöjjön össze a csapat először. Mindannyian távmunkában dolgozunk, mondhatni distributed team-ben. :) Így nézünk ki, amikor boldogok vagyunk:

Csapatkép a Debreceni Virágkarneválon

Anikót itt éritek el: https://www.linkedin.com/in/anik%C3%B3-j-a09584131/

Lőrincz Orsolya

Lőrincz Orsolya
IT karrier & HR tanácsadó

Egy ideális világban mindenki olyan helyen dolgozik, ahol eredményes és örömteli munkát tud végezni. Azért dolgozom, hogy ez a világ megvalósuljon.

Még több infó rólam

Legutóbbi írásaim

Graphic2

A saját csapatodba
keresel szakembereket?

Technológiai csapatokat segítek
nagyobbra nőni!

Szolgáltatások cégeknek

Érdekelnek az írásaim?

Havonta egyszer küldök egy hírlevelet. Iratkozz fel, ha szívesen olvasnád az írásaim rendszeresen.

Más csatornákon is megtalálsz: