Bemutatkozunk - Józsi

Bemutatkozunk - Józsi

Interjút készítettem munkatársaimmal, hogy ti is jobban megismerjétek a szakembereket, akik a cégetek bővülését támogatják. Elsőként - szigorúan alkalmazásuk sorrendjében - Józsit fogadjátok szeretettel, akit zongorázni is hallhattok a végén. :)

Hogyan kerültél kapcsolatba az informatikával? 

Az informatikával akkor kerültem kapcsolatba, amikor megkaptam az első számítógépemet. Az első számítógépemhez járt: 

  • egy fél asztalt elfoglaló katódcsőves monitor (Akkoriban ez nagyon menő volt.) 
  • 40 Gb tárhely (Úgyis mindent CD-n tartottunk...) 
  • 64 Mb RAM (Anno, akinek a faluban már 250 Mb RAM-ja volt, az már jómódúnak számított.) 
  • billentyűzet, golyós egér (Mindig elgurult a golyó :) ) 

Nagyon szerettem ezt a kis gépet és még inkább azt, amit vele lehetett tenni. Átjöttek többen, rendeztünk autós versenyeket (ketten egy billentyűzeten), és a vesztesnek jutottak mindig a w-a-s-d billentyűk az irányításra. 

Jó volt mókàzni és már akkor láttam azt, hogy az informatikával az embereknek olyan élményeket lehet adni, amelyektől sokkal jobban érzik magukat, amelyek kirángatják őket a szürke hétköznapi rutinokból. 

Így elkezdtem szoftver fejlesztés után is olvasni, szoftvereket tesztelni, és idővel, ha az ismerőseim körében Windowst kellett cserélni, vagy ha bàrmilyen szoftverhiba volt, akkor engem hívtak, én pedig mindig örömmel vettem a kihívásokat. Őszintén, elképesztő jó volt fejlődni és azt látni, hogy valamivel én is jobbà, könnyebbé tudtam tenni az életüket. 

Most sincs ez másképp. ;)  Előfordul, hogy szabadidőmben egy-egy ismerősöm laptopos problémáit bújom, vagy épp weboldalakat fejlesztek meg hasonló inyencségek. :)  Igazán szerves részét képezi a mindennapjaimnak a tanulás, fejlődés. 

Sok informatikusnak kezdődött így a pályája az interjú tapasztalataim alapján. Viszont te a humán oldalt választottad. Hogyan telt az eddigi pályafutásod? 

Gimis éveim alatt igyekeztem igazán aktívnak lenni. Jártam megyei, illetve országos sakkversenyekre egy igazán fantasztikus csapattal és mentorral. Pszichológiai kutatásokat végeztem a suliban és ezeket bemutattam Temesváron, Marosvásárhelyen (ezután mentoráltam is). Alapítottunk egy bandát, amiben én voltam a billentyűknél (Igazán jó csapat volt!) 

Gimiben matematika-informatika szakon érettségiztem. Ezután pedig anglisztika alapkézésre mentem, ahol felvettem a 2 éves pedagógia modult is. Angol tanár szerettem volna lenni, abban az időben (még fiatal koromban :) ).

Egyetem közben elmentem pincérkedni Tihanyba, és végül egy multinacionális telekommunikációs cégnél helyezkedtem el Nagyváradon. Elképesztően jól kijöttem a kollégákkal, úgy éreztem, hogy szívesen lennék egyszer csapatvezető is.  

Két év után fel is vett egy cég, HR és Menedzserasszisztens pozícióra, rengeteg fejlődési lehetőséggel. Elvégeztem egy HR képzést, és egy év alatt elhelyeztem számos kiváló, megbízható szakembert a cégben. 

Emellett a munkám mellett, elkezdtem Orsival is közösen dolgozni, közösen segíteni informatikai cégeknek. Ez az IT Recruitment Consultant pozícióm megadja nekem azt a lehetőséget, hogy az IT-ban szerzett ismereteimet és a HR tapasztalataimat kombinálni tudjam, így ezáltal minél több, vagány projektekhez leljünk odaillő embereket. 

Megtaláltad a közös metszetet. :) Miért szereted az IT recruitmentet? Melyik részét szereted különösen? 

Leginkább azt a részét szeretem a legjobban, amikor bejön egy új projekt és tudom, hogy olyan lehetőségeket fogunk adni embereknek, amelyek által jobb irányba változhat az életük. Magasabb fizetést, nagyobb megbecsülést és számos olyan dolgot kaphatnak, amelyek által valóban másabb, jobb életminőségben tudnak élni. Mindemellett, legalább ennyire érzem megtiszteltetésnek azt is, hogy megfelelő, odaillő embereket vihetünk olyan projektekhez, amelyek hatással lehetnek a jövőnkre.  

A munka mellett hogy töltöd a szabadidőd? 

A szabadidőmet szeretem a barátnőmmel, családdal és barátokkal tölteni. Szeretünk túrázni, társasjátékozni vagy épp komoly dolgokról elmélkedni. Ezek mind feltöltenek!  

Mindemellett szabadidőmben nagyon szeretek olvasni, tavaly legalább 180 könyv által lettem több, és az idei évben is legalább ennyi könyvet szeretnék elolvasni. 

Ha pedig nem olvasok, akkor előfordul, hogy zenélek. Zongorázok, harmonikázok, komponálok. Családunkban a zene mindig is meghatározó volt, édesapámmal nagyon sokat játszottam régen. Így ez is különösen feltölt és hetente párszor, ha tehetem, akkor  leülök a zongorához.  

Végezetük hallgassátok meg Józsit, ahogy zongorázik: 

https://www.youtube.com/watch?v=_19ipQVYJ0k

Józsit eléritek itt: https://www.linkedin.com/in/jozsefgulyas/

Lőrincz Orsolya

Lőrincz Orsolya
IT karrier & HR tanácsadó

Egy ideális világban mindenki olyan helyen dolgozik, ahol eredményes és örömteli munkát tud végezni. Azért dolgozom, hogy ez a világ megvalósuljon.

Még több infó rólam

Legutóbbi írásaim

Graphic2

A saját csapatodba
keresel szakembereket?

Technológiai csapatokat segítek
nagyobbra nőni!

Szolgáltatások cégeknek

Érdekelnek az írásaim?

Havonta egyszer küldök egy hírlevelet. Iratkozz fel, ha szívesen olvasnád az írásaim rendszeresen.

Más csatornákon is megtalálsz: